csozeZTL

Erney Móric és Vécsey Jenő mérnökök gépjármű- és repülőgép-alkatrészek előállítására alapították 1916-ban az "Ikarus" Automobil- és Repülőalkatrészgyár Rt.-t.

Az első világháború után főleg autóhűtők és egyéb alkatrészek gyártásával foglalkozó céget az 1949-es államosítást követően az Uhri Testvérek Autókarosszéria- és Járműgyárával, valamint a Repülőgépgyár Rt.-vel az ekkor alapított Ikarus Karosszéria és Járműgyárba vonták össze. Autóbusz-karosszériát az Uhri testvérek gyárában már az 1930-as években is készítették, elsősorban a MÁVAUT és a BSZKRT részére.

Az új vállalat termelése az 1940-es évek végén elérte a napi hat darabot, s az itt gyártott karosszériákhoz a motorokat előbb a Láng Gépgyárban, 1950-től a Csepel Autógyárban állították elő, az alvázakat előbb a MÁVAG, majd maga az Ikarus, az egyéb alkatrészeket a győri vagon- és gépgyár szállította.

Az első sikertermék az 1953-tól közel két évtizeden át gyártott farmotoros Ikarus 55 típus volt. 1964-től a KGST döntése alapján Magyarország szakosodhatott az autóbuszgyártásra. Az Ikarus gyáregységet hozott létre Székesfehérvárott, és új motorgyártás indult Győrben. A hetvenes években kezdődött a nagysorozatú 200-as jelű buszcsalád gyártása. A fejlődő országoknak nyújtott segítség keretében a vállalat autóbusz-összeszerelő üzemeket létesített Irakban, Kubában és Madagaszkáron.

A hetvenes évek végére a gyár 10 ezer darabos éves termelésével Európa legnagyobb gyártója lett, majd a 80-as évek elejére a világ öt legnagyobb buszgyártója közé került, s mintegy 60 országban közlekedtek az Ikarus buszai. A nyolcvanas évek végére, majd a volt KGST-piac, de különösen a Szovjetunió felbomlása után a mintegy 9 ezer munkavállalót foglalkoztató nagyvállalat súlyos válságba került.

Az 1991-ben Ikarus Járműgyártó Rt.-vé alakult, s még az évben 30 százalékig az orosz Atex-csoportnak értékesített vállalatot hosszas privatizációs huzavonák, s az ezt óhatatlanul kísérő súlyos pénzügyi nehézségek után 1998-ban adta teljes egészében magánkézbe az ÁPV Rt. Az addig állami kézben volt 64 százalékos részvénycsomagból 10 százalékot a dolgozók vásárolhattak meg, a fennmaradó többségi hányad pedig a Széles Gábor fémjelezte - a részben a Műszertechnika Rt., részben a Videoton Rt. alkotta - MT-Liz Kft. tulajdonába került.

Az akkor már alig ezernél több buszt gyártó cég az év második felében ismét csőd közeli helyzetbe került a meghatározó orosz piac drámai összeomlása következtében. 1999 végén az Ikarus Rt. vegyes vállalatot alapított IKARUSBUS Rt. néven, melyben a részvények 75 százaléka a francia Renault és az olasz Iveco közös cége, az Irisbus tulajdona. Az IKARUSBUS ma elsősorban városi, valamint távolsági autóbuszokat gyárt kis sorozatban.

Forrás: hvg.hu

http://www.comedycentral.hu/shows/susogos-mackok-uj-evad-2010/episodes/susogos-mackok-harmadik-tipusu/video/susogos-mackok-harmadik-tipusu-575721/

A LEGO az egyik legsikeresebb építőjáték védjegye. Az eredetileg kis családi vállalkozás napjainkra a világ egyik legelismertebb játékgyártójává nőtte ki magát. A cég nevét 1934-ben találta ki az alapító. Alapja a "leg godt" kifejezés, ami dánul annyit tesz: "jót játszani".

A LEGO eredete

1932-ben Ole Kirk Christiansen asztalosmester megalapítja vállalkozását Billund községben (Dánia). A cég fából készít eszközöket például létrát, vasalódeszkát, szerszámokat és játékokat. Az asztalos fia, Godtfred Kirk Christiansen, 12 évesen kezd dolgozni a cégnél. A műanyag elterjedésével a Lego is elkezdett plasztikjátékokat gyártani, az egyik első modell egy szétszedhető teherautó volt. Ole Kirk és fia, Godtfred 1947-ben találkoztak a brit Kiddicraft vállalat Önrögzítő Építőkockáival, melyek szabadalmát Hilary Harry Fisher Page jegyeztette be. 1949-ben a Lego is hasonló elemeket kezdett készíteni. Bár akkoriban a műanyagjátékokat meglehetősen lenézték, Christiansenék, ahogy eddig, is kitartottak. Továbbfejlesztették az ötletet, így született meg a mai Lego rendszer, amit 1958. január 28-án szabadalmaztattak.

Bővülés
1970-re a billundi székhelyű cégnél több, mint 900 alkalmazott dolgozott. Az elkövetkező évtizedek jelentős bővülést és új kihívást jelentett mind a játékgyártás, mint a marketing szempontjából. A lányokat először 1971-ben, a babaházak megjelenésekor célozták meg. 1972-ban a közlekedési lehetőségek is kibővültek, a vízen úszó hajótestek megjelenésével. Időközben Godtfred Kirk Christiansen fia, Kjeld Kirk Kristiansen is csatlakozott a cégvezetéshez, miután Svájcban és Dániában szerzett különféle végzettségeket.

1974-ben jelentek meg az első mozgatható figurák, a "LEGO Család" készletben, ami annak idején a legtöbbet eladott készlet lett. Még ebben az évben megjelent a "Minifigura" egy korai verziója, ami még nem volt mozgatható. Ekkor nyílt meg az amerikai LEGO gyár, Entfield, Connecticut államban.

Expert Series néven először 1975-ben jelentek meg olyan készletek, amiket kifejezetten a tapasztaltabb LEGO felhasználók számára terveztek. Hamarosan, 1977-ben már "Expert Builder" néven futott ez a sorozat. Ezek a készletek olyan mozgó alkatrészeket tartalmaztak, mint fogaskerekek, fogaslécek, tengelyek – lehetővé téve olyan valósághű modellek építését, mint például a kormányozható autók. 1978-ra vált teljessé a LEGO világ, amikor megjelent a napjainkban is ismert LEGO minifigura. A kis LEGO emberkéknek mozgatható keze és lába volt, arcukon barátságos mosoly. Számos készletben felbukkantak, melyek lehetővé tették kidolgozott városkák építését, épületekkel, utakkal, járművekkel, vonatokkal, hajókkal – mindezt úgy, hogy minden ugyanakkora méretaránnyal készült, és ugyanaz a minifigura népesíthette be az egészet.

Egy másik jelentős bővítés történt 1979-ben, amikor megjelent a LEGO Space, azaz Világűr téma. Űrhajósok, rakéták, holdjárók és úrhajók népesítették be ezt a népszerű világot. Az ugyanebben az évben megjelenő FABULAND, a fantáziavilág pedig a fiatalabb korosztályt vette célba. A SCALA sorozatból pedig bizsukat állíthattak össze a kislányok. Kjeld Kirk Kristiansen ekkor lett a cég elnöke; a cég ismét egy sikeres évtizedet tudhatott a háta mögött.

A LEGO építőkockák mindig is magukban hordozták az oktatási segédeszközként történő felhasználást, számos oktató gondolta úgy, hogy a gyermekek alkotóerejét és problémamegoldó képességét fejlesztő játékban nagy lehetőség van. Már a korai 60-as években is voltak olyan tanárok, akik különféle módon használtak LEGO kockákat az osztályteremben. Végül 1980-ban a LEGO cég megalapította a LEGO Educational Products Department-et (LEGO Oktatási Termékek), melynek feladata a LEGO játékok oktatási célokra történő felhasználásának elősegítése. Közben nyílt egy csomagoló és összeszerelő üzem Svájcban, és egy üzem Jutlandban, ahol a LEGO gumiabroncsokat gyártják.

Az Expert Builder sorozat 1981-től fogva Technic néven fut. Ebben az évben, augusztus 13-án lett 50 éves a cég, az évforduló tiszteletére adták ki az "50 Years of Play" c. könyvet. A következő évben a DUPLO készletek bővültek, csecsemők számára is megfelelő játékokkal. Később megjelentek a középkori, lovagokat és katonákat felvonultató készletek. A "Light & Sound" (Fény és Hang) készletek 1986-ban jelentek meg, ezekhez elemtartó, lámpák, szirénák és egyéb hangkeltők tartoztak, melyek segítségével újabb részletekkel bővíthettük LEGO alkotásainkat. Ugyanebben az évben jelent meg a Technic Computer Control, melynek segítségével Technic robotokat, teherautókat, motorizált modelleket lehetett vezérelni, egy számítógép segítségével. Manausban, Brazíliában is ebben az évben nyílt meg egy LEGO gyár. 

1988 augusztusában 14 különböző ország 38 gyermeke vett részt az első LEGO Világbajnoki Kupán, Billundban. Ugyanebben az évben alapították meg a cég kanadai képviseletét.

A LEGO termékvonal újabb taggal bővült, amikor 1989-ben megjelent a Pirates sorozat, melyek tagja között számos kalózhajó, lakatlan sziget, és elrejtett kincs szerepelt, és ez volt az első sorozat, ahol szakítottak a hagyományos mosolygós arckifejezéssel, és számos kalóz-szerű arckifejezést alkottak a figurák számára.

A LEGO Educational Products Department-et LEGO DACTA-ra neveztek át ebben az évben, az elnevezés a görög "didactic" szóból ered, mely körülbelül annyit tesz, hogy a "tanulási folyamat tanulmányozása". A MIT professzora, dr. Seymour Papert lett a Tanuláskutatás LEGO Professzora, miután a Logo számítógépes nyelv és a LEGO termékek összekapcsolásán dolgozott.

A haladó LEGO felhasználók számára egy új sorozat jelent meg 1990-ben Model Team néven. A Model Team sorozat tagjai – köztük versenyautók és off-road járművek – addig soha nem látott realizmust és részletgazdagságot hoztak a LEGO készletek világába.

A Technic készletek ugyan mechanikusan valósághűek voltak, de a Model Team sorozat tagjai vizuálisan is valóságosnak tűnnek. Ebben az évben a LEGO cég bekerült a tíz legnagyobb játékgyártó közé, egyetlen európai cégként.

Az elemi LEGO kocka

A LEGO kocka csalóka módon nagyon egyszerűnek tűnhet. A számtalan alkatrész többsége látszólag nem igényel túl sok magyarázatot, mivel gyermekek számára készítik őket, úgy lettek tervezve, hogy használatuk magától értetődő legyen. Hogy ezt az átláthatóságot elérjék, alapos tervezés és igényes gyártástechnológia szükséges minden egyes LEGO alkatrész előállításához.

A LEGO alkatrészek kulcsfontosságú szerepe, hogy kezdettől fogva egy rendszer elemeit képzik. Minden egyes sorozat, újonnan megjelenő készlet kompatibilis a már megjelent készletekkel. A LEGO alkatrészek, mérettől, formától, színtől és funkciótól függetlenül, valamilyen módon biztosan összekapcsolhatóak a többi alkatrésszel. A tizenévesek számára tervezett Technic készletek motorjai és fogaskerekei gond nélkül összeépíthetőek akár a háromévesek számára készült DUPLO kockákkal. A LEGO kockák eme tulajdonsága lehetővé teszi a LEGO rendszer számára, hogy folyamatosan alkalmazkodjon a növekedő gyermek igényeihez, sőt, ez a fajta "végtelen lehetőség" a felnőtteket is gyakran rabul ejti.

A LEGO kockák gyártása a világ számos pontján történik. 2003-ban a fröccsöntés két gyárban zajlik, Dániában és Svájcban. A kockák esetleges mintákkal történő ellátása lehetséges Dániában, Svájcban, Dél-Koreában, a Cseh Köztársaságban, és az Egyesült Államokban. Évente körülbelül 20 milliárd kocka készül, ez óránként 2,3 millió kockát jelent.

Kockák, tengelyek, minifigurák, és az összes LEGO rendszer minden eleme ugyanolyan szigorú minőségi követelményeknek kell, hogy megfeleljen. Az összerakásukhoz és szétszedésükhöz szükséges erő pontosan meghatározott, maguktól nem eshetnek szét az összerakott darabok. Ha túl könnyű lenne szétszedni őket, az alkotások nem lennének elég stabilak, ha túl nehéz lenne, az ellentmondana a rendszer alapkoncepciójának, annak, hogy a modellek szétszedésével újabb modelleket építhetünk. A megfelelő összetartó erő eléréséhez ezred-milliméteres pontossággal készülnek az alkatrészek (az eltérés legfeljebb 0,002 mm lehet).

A LEGO cégtől származó információ szerint a fröccsöntési eljárásuk annyira pontos, hogy minden elkészült egymillió kockából csak 18 számít selejtnek, annak ellenére, hogy nagyon szigorú követelményeknek kell megfelelniük. Ennek az évtizedes tapasztalatokon alapuló igényes gyártási technológiának köszönhető az a csúcsminőség, ami lehetővé teszi, hogy a harminc évvel ezelőtt gyártott LEGO kockák és a ma gyártottak minden gond nélkül összekapcsolódjanak.

A LEGO ma
Amióta belefogott a műanyag kockák gyártásába, a LEGO cég több ezer készletet jelentetett meg, különféle témák köré csoportosítva a készleteket. Világűr, Kalózok, Középkori várkastélyok, Vadnyugat, Városi élet, Sarkvidék, Dinoszauruszok, Robotok, Hajók, Versenyautók, Vonatok, Star Wars, Harry Potter, és a többi. Folyamatosan jelennek meg újfajta alkatrészek, tovább növelve a lehetőségek számát.

Léteznek továbbá motorok, fogaskerekek, lámpák, zajkeltők, és kamerák, amiket a többi LEGO alkatrésszel lehet használni. Vannak számítógéppel vezérelhető, programozható "kockák" is, melyekkel bonyolult műveleteket hajthatunk végre. Ezek a "kockák" a LEGO Mindstorms sorozat tagjai.

Az 1990-es évek vége felé a LEGO egy új sorozatot hozott ki, egy bizonyos korcsoportot célozva meg. Ez a Bionicle, ami "közönséges" Technic, és speciális Bionicle alkatrészekre épül, melyek segítségével akciófigurákat . A lányok számára kiadott Belville készletek hagyományosabb LEGO alkatrészeket tartalmaznak, nagyobb, mozgatható figurákkal, melyek a Technic figurákkal mutatnak méretbeli hasonlóságot. A LEGO 4 Juniors közepes méretű figurákat tartalmaz, melyek felépítése a klasszikus minifiguráéra hasonlít, de karjuk és lábuk valamivel hosszabb azokénál. 2003-ban a LEGO bemutatta a Clikits rendszert, ismét a lányok számára. Ezek segítségével egyedi bizsuékszereket és kiegészítőket készíthetnek ezekből a készletekből.

A LEGO mostanra túlmutat az egyszerű játék felhasználási területein. Valóságos kultusza van, követői LEGO szobrokat, mozaikokat alkotnak, összetett gépeket készítenek. Némelyik szobor több százezer darabból készül, és több tíz kilogrammot nyomnak. A mozaikok akár falnyi méretűek lehetnek. Sikerült már LEGO lakatot és ingaórát is konstruálni. Valaki készített egy olyan LEGO gépet, ami ki tudja rakni a Rubik féle bűvös kockát.

Mivel a LEGO kockák extrém pontossággal készülnek, olyan területeken is használhatóak, mint a mesterséges látás kutatása, ahol pontos méreteik miatt nagyon jól használhatóak ilyen rendszerek teszteléséhez.

Néhányan LEGO filmeket készítenek. Egyre népszerűbb hobby-feladat valamely ismert film híres jelenetének elkészítése, LEGO díszletek és szereplők segítségével. Jó példa erre a Monty Python Gyaloggalopp DVD, amin a Camelot-dal LEGO interpretációja is szerepel az extrák között. A LEGO mozik készítése annyira sikeres lett, hogy maga a LEGO cég is kijött egy LEGO Studios sorozattal, melyhez video-vágó szoftver és PC-s kamera tartozik.

A LEGO alkatrészeket ma már képzőművészek is használják, műalkotásaik elkészítéséhez. Szélsőséges példa erre a lengyel Zbigniew Libera, aki LEGO koncentrációs tábort készített, amivel annak idején igen nagy vihart kavart.

Ezen felül a LEGO számos más módon inspirál embereket, például vannak, akik a társadalomelméletet kombinálják a LEGO-val.

A világ több pontján is működik már LEGO vidámpark. Az első, billundi LEGOLAND parkot sorra követte a windsori Angliában. a carlsbadi az Egyesült Államokban, és a günzburgi, Németországban.

Forrás: malug.hu

Ferdinand Porsche osztrák autótervező, a legendás Volkswagen bogárhátú megálmodója. A mérnök élete nem szűkölködött kalandokban: tervezett tankokat, sportautókat, Louis Renault fogságában pedig "összedobta" a gallok népautóját is.

Porsche 1875. szeptember 3-án született az Osztrák-Magyar Monarchiában, az akkor Csehországhoz tartozó Maffersdorf városában, szudétanémet területen. Saját magát mindig osztráknak vallotta, s amikor Hitler "germanizálni" akarta, a "megtiszteltetést" nem fogadta el, osztrák maradt német szolgálatban is. Fiatal bádogosinasként a maffersdorfi szőnyeggyárban találkozott először a modern technikával: megcsodálta a nagy gőzgépet, s az addig számára ismeretlen áramfejlesztőt. Felszabadulása után Bécsbe, Egger Béla villamos üzemébe került, a fővárosban napi munkája mellett a Császári és Királyi Ipariskola tanfolyamait is elvégezte. Nemsokára Egger gyárának próbatermében alkalmazták, ahol a konstrukciós munkákban is részt vehetett. Magyarországon is dolgozott: a Magyar Waggon- és Gépgyár autóosztályán tevékenykedett.

1897-ben Ludwig Lohner kocsigyártó cégéhez került, s nem sokkal később egy - a tulajdonos és Porsche által tervezett - elektromos autót mutattak be az 1900-as párizsi világkiállításon. Miután Lohner eladta szabadalmait az Austro-Daimlernek, Porsche követte konstrukcióit, s technikai igazgatói állást kapott a cégnél. 1905-től 1923-ig dolgozott a Daimler ausztriai gyárában, ahol Maja néven kiskocsit és kiváló versenyautókat konstruált.

1923-ban Stuttgartba utazott és Daimlerék konstrukciós irodájában számos Mercedes típusú kocsit tervezett. 1924-ben a bécsi Technikai Főiskola díszdoktori címet adományozott neki elsősorban haditechnikai alkotásaiért, Mercedes sportautóiért pedig a stuttgarti Technikai Főiskola megválasztotta tiszteletbeli professzorává.

1926-ban a Benz és a Daimler egyesült, amivel Porsche nem értett egyet, ezért visszaköltözött Ausztriába. A Steyr-cégnél megalkotta a Steyr Austria nevű kocsit, amit Párizsban is kiállítottak. 1929-ben otthagyta a gyárat, 1931-ben Stuttgartban nyitott önálló tervezőirodát, ahol számos versenyautót, majd hadijárművet szerkesztettek. Álma azonban az volt, hogy strapabíró, de igénytelen és legfőképp olcsó népautót gyártson. 1931-re a tervezőasztalon már elő is készítette - fiával, Ferryvel közösen - a konstrukciót - a dátum hangsúlyozása azért fontos, mert sokan a VW népautó gondolatát és tervét Hitlernek tulajdonították. 

Hitler azonban csak 1933-ban adott megbízást Porschénak, aki addig már előbb a Zündapp-, majd az NSU-műveknél próbálkozott tervei megvalósításával, s az NSU-nál három, a későbbi "Bogár" alakját hordozó kocsi el is készült. Csak kisebb módosításokat kellett végrehajtani ahhoz, hogy az autó megfeleljen a birodalmi kancellár követelményeinek: óránként legalább 100 kilométeres utazósebesség, négy-öt férőhely, léghűtéses motor és legfeljebb ezer márkás ár.

1936-ra legyártottak három Volkswagen kocsit, majd a Daimler-Benz üzemeiben elkészült a próbaszéria is. 1938. május 26-án nemcsak egy új gyár, hanem egy új város alapjait is lerakták Wolfsburgban. Az óriási lendülettel megkezdett építkezés azonban hamarosan megtorpant: 1939-ben megkezdődött a háború, s 1941-ben leállítottak minden polgári építkezést. A haditermelésre való átállásig összesen 210 kocsit gyártottak.

A második világháború alatt Porsche irodájában katonai járműveket terveztek, az első Porsche-emblémák így nem is autókon, hanem Tigris-tankokon jelentek meg. A háború vége felé a wolfsburgi gyár is bombatalálatot kapott, de a légitámadások nem semmisítették meg teljesen. A megszálló angolok hamar beindították a gyártást, s már 1945-ben 1785 népautó készült, 1946-ban tízezer.

A háború alatt Porsche tervezőirodája Stuttgartból Ausztriába, Zell am See közelébe települt. 1945-ben a franciák letartóztatták a tervezőt, Párizsba vitték és az autógyáros Louis Renault villájában helyezték el. Az ok az volt, hogy a Renault szintén farmotoros kiskocsi gyártását tervezte, s Porschét kérték meg a konstrukció javítására. Ő egy portásfülkében alkotta meg a később népszerűvé vált Dauphine-t, azaz a népszerű bogárhátú mellett ő tervezte az első francia népautót is. Porsche 1947-ben egymillió frank óvadék ellenében szabadult.

Elengedése után, a mérnök visszatért Németországba, de az autóiparnak végleg hátat fordított, 1951. január 30-án halt meg Stuttgartban. A legendás sportkocsikat már fia fejlesztette ki, ám Ferdinand Porsche konstrukciója, a "Bogár" közben meghódította a világot: 1955-ben már a milliomodik kocsi gördült le a wolfsburgi gyár futószalagjáról. A gyártás megszűnéséig, 1938 és 2003 között 21,5 millió bogárhátút adtak el a világ 180 országában.

A márkán belül azonban már nem ez az abszolút rekord: 2002 nyarán beérte, majd elhagyta a szintén legendás Golf modell. A "Bogár" mára kultuszautó lett - amellett, hogy ma is sokaknak mindennapi közlekedési eszköze, sőt még filmsztárként is láthattuk-láthatjuk. Németországban 1978-ban gördült le az utolsó a szalagokról, és egyenesen a wolfsburgi gyári múzeumba került. Alapvetően az eredeti konstrukció alapján 2003 nyaráig gyártották a mexikói Pueblában, ott, ahol utódja, a New Beetle is készül. Ez azonban már csak hangulatában idézi a Volkswagen népautóját - konstrukciója, kivitele és az ára is teljesen más.

 Irányítók

Csatárok

Centerek

Kevesen tudják, hogy a világszerte kedvelt marcipán egy egészségügyi kényszerhelyzetnek köszönheti a megszületését. Az Európa lakosságának egy harmadát elpusztító pestisjárvány idején ugyanis létfontosságú volt, hogy olyan új élelmiszereket találjanak ki, amelyek nem romlanak könnyen, vagyis normál körülmények között sokáig eltarthatók. Egy ilyen próbálkozásnak eredménye az olajos magvakból gyúrt mézes pogácsa, amelyet egy Márton nevű pék készített Milánóban. 

Innen ered talán a Marci-pán sütemény, vagyis Márton, azaz becézve Marci által. A cukrászok ma is őrölt mandulából és cukorból készítik a marcipánt, de ez a kemény, rágós változat csupán tortadíszítésre alkalmas. Az igényesebb fogyasztók számára ma már csak olyan marcipán adható el, amely tojásfehérje habbal van lazítva. 

 A feljegyzések szerint Mátyás király és Beatrix lakodalmában számos finomság között a marcipánból készült sakk lepte meg leginkább a meghívottakat. A Marcipán olasz eredetű szó, Velence védőszentjének - Szent Márk - nevéből származik. Kezdetben a marcipánnak vallási szerepe is volt: Szent Márk napján a templomban osztogatták a hívőknek, hogy az megóvja fogyasztóit a rossztól.

Marcipán készítésének írásos nyomait Bornemissza Anna 1680-ból származó szakácskönyvéből ismerhetjük. Akkoriban alapanyagként a mandula mellett diót és 'fehérmogyorót' is használtak. A marcipán magas élvezeti értékű, kedvelt csemege, mely töretlen népszerűségét a hosszú évszázadok alatt is megőrizte.

A házilag készített marcipánokat felváltották a nagyüzemben előállítottak. Marcipánnal sokszor találkozhatunk: pici gyermekként a tortát díszítő kedves figurák formájában, karácsonykor, mikor diszkréten becsomagolt szaloncukor a karácsonyfa dísze, mikor kedvesünknek marcipán szívecskét ajándékozunk, mikor egyszerűen csak fáradtak, nyűgösek vagyunk és saját magunk kényeztetése céljából választjuk a finomságot. Egyszóval indokot mindig lehet találni, ha egy kis marcipánra vágyunk...

Legendák
1402-ben Lübeckben nagy éhínség pusztított. A raktárházakban jelentős mennyiségű cukrot tároltak, amikor a kikötőbe befutott egy görög teherszállító vitorláshajó mandulával megrakottan. Rövidesen kiderült, hogy a megrendelő kereskedő cége időközben tönkrement és a szállítmánynak nincs gazdája. A város néhány nap múlva elárverezte a mandulát, amelyet egy szerény jövedelmű cukrász vásárolt meg. A mandulát megőrölte, összekeverte cukorral, némi rózsavízzel, hozzákevert még egy kis tojássárgáját és ebből a masszából golyócskákat formálva eladta. Így indította útra a világhírre szert tett lübecki marcipánt.

Egy másik legenda szerint a marcipán olasz közvetítéssel (marzapane, azaz mézeskalács) került a kikötővárosba, valószínűleg Keletről, talán Törökországból, Iránból vagy Irakból, ahol az izgalmas, helyi fűszerekkel ízesített édesség a háremhölgyek csemegéje volt.

Lehet, hogy a legendák minden alapot nélkülöznek, de mégis élnek - és ez a fontos. Mert legendák és illúziók nélkül lehet ugyan, de nem érdemes élni...

A marcipán pedig azóta is divatos édesség. A színező és ízesítő anyagokkal összekevert masszákból gyümölcs-és zöldségfigurákat, mesebeli személyiségeket formálnak, kandírozott gyümölcsökkel teszik változatosabbá és a felszínét alkoholos oldattal vonják be, hogy tartósabb és az „időjárás viszontagságainak” is ellenállóbb legyen.

Forrás: titeknek.gamf.hu

A név eredete

A név többszörös szójátékot tartalmaz. Az együttes nevének ötletét állítólag egy francia divatmagazin címlapja adta, amelyen e kifejezés volt olvasható. A név eredetileg két francia szó összetétele: a depeche jelentése "távirat", míg a mode többjelentésű szó, franciául részben módot, részben divatot jelent. A mode szó angolul is mindkét értelemmel rendelkezik - adepeche viszont nem angol szó. A francia eredeti akár "távirati stílusban", akár "gyorsan múló divat" értelemben is felfogható.

Előtörténet, alapítás

1976-ban Vince Clarke, és a jövendő billyentyűs,volt basszusgitáros Andrew Fletcher megalapította a „No Romance in China” nevű együttest, ami nem igazán tűnt sikeresnek. 1979-ben Vince Clarke új csapatot („Composition of Sound”) alapított Andy Fletcher közreműködésével, Ehhez csatlakozott Martin L. Gore, aki korábban a The French Look nevű zenekarban gitározott.

1980-ban csatlakozott a jellegzetesen mély orgánumú énekes, David Gahan is, Clarke meghívására, aki hallotta őt énekelni egy kisebb mulatóban. Ezzel megszületett a Depeche Mode. 1981-ben jelent meg az első album, Speak and Spell (~ „Mondd és betűzd”), a Daniel Miller vezette Mute recordsnál. Vince Clarke hamarosan elment, hogy új együtteseket alapítson: a Yazoot – Amerikában Yaz – Alison Moyettel, aztán a The Assembly-t Feargal Sharkey-val, Dave Clempson-nal és Eric Radcliffe-fel, és később az Erasure-t Andy Bell-lel. Ezzel párhuzamosan Martin Gore, aki az első lemezre csak két számot írt (Big Muff és Any Second Now), átvette a zenei hatalmat az együttesben, legalábbis ami a zeneírást és hangszerelést illeti. Az 1982-es A Broken Frame album már nagyrészt az ő ötletei alapján született.

Alan Wilder, aki sokáig az együttes negyedik, kiegészítő tagja volt, ekkortájt csatlakozott, hogy a hiányzó Clarke szerepét betöltse. Ő írta a The Landscape is Changing és a Two Minute Warning számokat az 1983-as albumra (Construction Time Again), valamint a Fools címűt is (a Love in Itself single B oldalára), de mint szervező és a technikai részletekért felelős személy, még jelentősebb szerepet töltött be.

Az 1980-as évekre (ami egyértelműen a punk és rockzene háttérbe szorulását hozta) a banda népszerűsége Európában, elsősorban Németországban, nőtt. Az Egyesült Államokba már a nyolcvanas évek elején megpróbált betörni a zenekar, igaz kezdetben kevesebb sikerrel, de az 1984-ben megjelent Catching Up With Depeche Mode album, amely kizárólag az USA-ban került forgalmazásra, már előre jelezte, hogy a zenekarnak nem ez lesz a utolsó próbálkozása az Államokban.

A nyolcvanas évek vége felé

A 80-as évek közepétől népszerűségük az Egyesült Államokban is igen jelentősre nőtt. A Music For The Masses album koncertkörút 101. és egyben befejező állomásán a California állam-beli város Pasadena városRose Bowl stadionjában adtak koncertet, ahol közel 62 ezresre szökött a jegyeladás (8 év legnagyobb jegyeladása). A koncert számos technikai probléma és a viszontagságos időjárás ellenére a csapat pályafutásának egyik csúcspontja lett. A koncert hangulatát őrzi a 101 c. dupla koncertalbum és film, az utóbbi a hagyományostól eltérően nem az együttesre fókuszál, hanem a csapat amerikai koncertkörútját kísérő markonyi rajongó utazását és mindennapjait követi nyomon. Az amerikai dokumentumfilmes D.A. Pennebaker által jegyzett film a rajongók körében kultikus darabnak számít.

Zenei hatásuk

A Depeche Mode jelentős hatással volt rengeteg zenekarra, és nem kis részben nekik köszönhetőek a mai techno és electronica irányzatok megszületése, noha ők maguk később más irányba fordultak. Az ős-technozenészek (Derrick May, Kevin Saunderson, Juan Atkins) mind a Depeche Mode-ot nevezték meg mint példaképet és a késő nyolcvanas évekbeli „Detroit Techno-robbanás” okait. Bár a DM egyáltalán nem nevezhető technozenekarnak, és a stílus több jellegzetessége más együtteseknek is köszönhető (pl. a számítógépek zenei fontosságának felismerése a Kraftwerknek, az alkoholosról a könnyűdrogos szubkultúrára áttérés pedig alighanem a hippimozgalomnak), a Depeche Mode volt alapvetően az első felismerője annak, hogy a modern könnyűzenében mindenféle, de tényleg mindenféle hangot mint zenei összetevőt lehet és kell is alkalmazni – a kutyaugatástól és légkalapácstól kezdve a torzított gitár- vagy énekhangokon át a klasszikus hegedűszólamokig (ld. pl. a „Work Hard” c. számot a People are people albumon, aminek „kalapács-a-fémcsövön” effektjei a maguk korában még meghökkentőek voltak).

A nyolcvanas évek diszkózenéje is nagyon sokat köszönhet a DM-nak: a Modern Talking, hangzását tekintve, tulajdonképp Módosított sramlizene volt, de a DM-es és általában a Waves hangzás a hasonló, a maguk korában listavezető együttesek legtöbb zeneszámán is megfigyelhető (érdemes pl. Sandra Celebrate Your Lifeját meghallgatni, de hivatkozhatunk CC Catch-re, a Bad Boys Blue-ra stb.)

Míg a szinti-pop a technora, a New Wave inkább a rock- és modern elektronikus zenére gyakorolt nagyobb hatást. A nyolcvanas évek környékén Magyarországon is nagyon sok és nagyon sikeres New Wave-alapú zenekar tűnt fel: pl. az abszurd humor-költeményei alá profi Waves aláfestést komponmáló KFT (a Száll egy pofon a szélben szám tipikus e tekintetben), vagy a Demjén Ferenc vezette V' Moto-Rock, később az Első Emelet. És talán említenünk sem kell a „magyar depesmódot”, a Kovács Ákos vezette Bonanza Banzait.

A modern magyar elektronikus zenekarok közül a Neo tekinti többek között a DM-et példaképnek.

Az együttes stílusa

Műfajilag: már kezdetben is stílusteremtő zenét játszottak, melyet a kritika (némi gúnnyal) szinti-popnak (~ "szintetizátorocska-pop", de kis torzítással épp „műanyag-popnak” is fordítható) keresztelt, ennek alapjait valóban az „elektronikus zongorán” való klimpírozás képezte (némi dob- és gitáralappal), és nagyon jelentős szerepet játszott benne az éneksáv. Ez a meglehetősen könnyed, vidám hangzású stílus fokozatosan sötétebbre, és a rockzenéhez közelebbire fordult: ez volt az elektromos gitár és a szintetizátor örömeit egyesítő New Wave (Új Hullám) stílus időszaka. Ez a súlyos és szintén stílusteremtő hangzásvilág a 2000-es évek elejére könnyedebbre, zeneileg egyszerűbbre, kevésbé sötét hangzásúra szelídült, ez a legújabb, és a zenekar talán a legutolsó lemezén (Exciter) is érzékelhető.

A Depeche Mode a huszadik század végének legegyénibb, legfontosabb popbandái között volt, melynek mind a rock, mind a techno-pop igen sokat köszönhet, s akik rengeteg teljesen különböző irányvonalat képviselő zenekarra is hatással voltak – nemcsak mint egy „fiúbanda” a női rajongókra, de a modern könnyűzenei élet egészére is. Ehhez hozzájárult, hogy tagjai tanultak és tudnak is énekelni; és a hangszereket (szintetizátor, gitár, dob) is jól ismerik.

Egy új stílus

Az 1993-as Songs Of Faith And Devotion ld. itt (kb. „A hit és áhítat dalai”, továbbiakban SOFAD) album végül is, mindent egybevéve, sikerként könyvelhető el, pozitív fogadtatásban részesült, és az amerikai listákon rögtön az élre került. Ám a rajongók egy jelentős részét igencsak meglepte, mert zenéjében meglehetősen, stílusában, hangulatában, szövegvilágában pedig teljesen eltért az addig megszokott vidám, egyszerű ütemekre és szövegre épülő DM-képtől.

A SOFAD első hallásra gyökeresen szakít a DM addigi zenéjével. A Question of Time-ból ismert lendületes basszus súlyosra és (az I feel you-ban) holdbélien idegenszerűvé változik, a vidám zongorahangok torzított, visszhangosított kóruseffektekké vagy drámaian ritkított, harangra emlékeztető csengőhangokká válnak, megjelennek a komolyságot fokozó elektromos- vagy basszusgitár témák; ezzel együtt a szövegvilág is átalakul.

E változásokat egyébként a videoklipek képi világa is teljességgel követi (az In your room, vagy Walking in my shoes Bosch színeire-figuráira emlékeztető megjelenése szintén inkább egy keményebb rockzenekarhoz illenek).

Az eredeti rajongók, legalábbis kezdetben, csalódottságukat vagy dühüket fejezték ki az albummal és a stílusváltással kapcsolatban. Mint egyesek mondták, az album kezdeti, fülsértően nyikorgó effektje (az I feel you azóta klasszikussá vált része) kifejezetten azok bosszantására került a lemezre, akik az album megvételén örülve, annak meghallgatása előtt túl magasra tekerték a hangerőt.

Individualizáció...

A tagok az Exciter album elkészítése és az ezt követő turné után a szólókarrierjüket kezdték felépíteni - ezzel egyidejűleg szállingózni kezdtek az ilyenkor szokásos találgatások a Depeche Mode feloszlásáról. Ezt megerősítették azok a nyilatkozatok, melyek a zenekarban meglévő, és évek óta tartó belső ellentétekre utalnak (pl. Gahan azon nyilatkozata, hogy „állandóan hangról hangra előírták nekem, ezt vagy azt hogyan kell énekelnem, úgyhogy végül úgy éreztem, mintha csak egy lennék a hangszereik közül”).

2003-ban Dave Gahan kiadta Paper Monsters („Papírszörnyek”) c. szólólemezét, melyet világturné, majd a róla készült Live Monsters c. DVD kiadása követett. Martin Gore a Counterfeit 2 („Utánzat II.”) című albummal rukkolt elő, Andrew Fletcher pedig elindította saját lemezkiadóját, a Toast Hawaiit. A szólóra törekvések ellenére úgy tűnik, a végleges szétválás nem következ(he)tett be. Lehetséges, hogy a "végső szót" a közönség mondta ki, hiszen a Gore és Gahan külön turnéjaikon megtapasztalhatták, hogy a rajongók a Depeche-dalokra indultak be igazán. Ezt követően a tagok közös nyilatkozatai egyértelműen az együttmaradás és a 2005-ben megjelent nagylemezük (Playing The Angel) megjelentét vetítették elő.

Forrás: enjoy.eoldal.hu

A Tobler történet

A történet úgy kezdődött, hogy 1868-ban Jean Tobler (Theodor Tobler édesapja) megnyitotta első saját kis édességüzletét Bernben, ez volt az úgynevezett "Confiserie Speciale". Harminckét évvel később drasztikusan megnövekedett az  igény Jean Tobler termékei iránt, ennek hatására 1899-ben saját csokoládé gyárat alapított fiával, amely a  „Fabrique de Chocolat Berne, Tobler & Cie” nevet kapta. A gyár azóta is hűséges maradt Svájchoz, sőt a gyártás a mai napig Bernben történik. 

Nem sokáig vezette az így létrehozott céget, alig egy évvel később, 1900. június 19-én a 70 éves Jean Tobler átadta a cég vezetését gyermekeinek, Emilnek, Theodorenak és Mathanak. Döntése nem bizonyult rossznak, hiszen több mint száz évvel később, még mindig világszerte ismertek az általuk készített édességek.

Közülük is a leghíresebb csokoládékészítő Theodor Tobler lett (aki büszkén mosolyog a bal oldalon látható fényképen), aki unokatestvérével, Emil Baumannal 1908-ban berni tűzhelyük mellett állva egy új receptet kísérleteztek ki: ekkor született meg az eredeti Toblerone, amely a „Tobler”, valamint a „Torrone” (mézes-mandulás nugát olasz kifejezés) szójátékból lett összefűzve.

A későbbiekben valamelyest bővült a termékpaletta, a nagy klasszikus azonban mindvégig megmaradt. Legtöbb fejlesztésük sikeres lett, ennek köszönhetően a cég meglehetősen jól működött, bár több holtpont is megjelent a történelmükben. Először 1929-ben a new yorki tőzsdei összeomlás volt negatív hatásokkal az eladásokra. Az ezt követő globális gazdasági válság, és különösen az export összeomlása mélyen súlytotta a Toblert. Szerencsénkre azonban a válságból sikeresen kilábaltak.

Az ezt követő években sikerült stabilizálniuk helyzetüket, azonban egyre nehezebben tudták tartani a versenyt a hozzá képest hatalmas összevont édesipari cégekkel, így 1970-ben a Toblert is elérte sok kis csokoládégyartó cég sorsa: szerződést kötött a Sucharddal, ezzel elveszítette valódi függetlenségét.

Egészen 1990-ig tartott ez az együttműködés, amikor a Suchard sikereit átveszi a Kraft, ezzel a Toblerone brand is az ő portfóliójukba került.

Mese a sasról és a medvéről

A 1908-ban megkezdett kísérletek meglehetősen gyorsan meghozták eredményüket, a következő évben már elkészült a végleges ízvilág, amit ma is ismerünk. Azonnal le is védették, ez lett az első szabadalmaztatott tejcsokoládé mandulával és mézzel. A forma is különleges lett, így ez is kiérdemelte a védett védjegy titulust. A jellegzetes kis háromszögek alakjáta számos magyarázat született, ezek közül a legvalószínűbb szerint egyénként a svájci Alpokat ábrázolják. A háromszögek száma a kiszereléstől függően 3 és 17 között lehet, a hagyományos tábla (100g) eredetileg 12 csúcsból állt.

A forma nem sokat változott az évek folyamán, a csomagolás azonban több módosításon is átesett. Kezdetben a csokoládé oldalán egy sas volt látható, de 1920-ban ez lekerült és helyét átvette egy medve, amely Bern címere.

Tíz év múlva ismét változott a csomagolás, visszatért a sas, ezúttal egy zászlóval, amin egy „T” és egy „E” betű látható (esetleg a készítők neveinek kezdőbetűi?). 1930 a nacionalizmus korszaka volt, emiatt nem volt szabad reklámozni a terméket a svájci nemzeti jelképpel.Ez a csomagolás már meglehetősen sokáig kitartott.

2000-ben azonban ismét ideje volt változtatni, a kék és fehér Tobler logo eltűnt, helyén megjelent az Alpok hetedik legmagasabb  csúcsa, a Matterhorn. Szemfülesek pedig azt is észrevehetik, hogy egy rejtett képet is találhatunk, a hegycsúcsot ábrázoló rajzban az árnyékok között kirajzolódó folt egy medve, ami a csoki szülővárosára, Bernre utal.

Próbálkozások a tökéletes tökéletesítésére

Az eredeti receptet követő jópár év meglehetős nyugalomban telt. 1969-ben következett be a következő jelentős változás, ami a termékpaletta bővítésében jelent meg. Az új termék szintén sikeres lett, a mai napig találkozhatunk vele, ez nem más, mint az étcsokoládéból készült fekete Toblerone.

A nagy sikerre való tekintettel már jóval kevesebb időt kellett várni arra, hogy a „család” teljes legyen. 1973-ban a fehércsokoládéból készült Toblerone is elindult a svájci piacon. Túl gyorsnak persze így se nevezhetjük a fejlesztési folyamatokat, de jelen esetben mindenképpen igaz, hogy érdemes volt a megfontolt haladást választani.

Az utóbbi években a piaci verseny hatására már egyre több, kisebb-nagyobb változtatást jelentő terméket dobtak piacra. Ennek a folyamatnak köszönhető az 1995-ben forgalomba hozott Toblerone Minis (12,5g), illetve az alig két évvel később megjelent Toblerone praliné, majd közvetlenül ezt követte 1998-ban a kék Toblerone.

2007-ig kellett várni a következő változatra, ekkor egy teljesen új íz élmény indult, ami a Toblerone Fruit & Nut  névre hallgat. Ennek csomagolása lila és narancssárga árnyalatú, és a jobb sarkában a mazsola és mandula látható, amelyek az új fő összetevőkre utalnak.

A cég termékei fejlesztése során igyekezett a lehetőségekhez képest hozzájárulni a csokirajongók egészségének megőrzéséhez, ennek jó példája, hogy a 2009 után megjelent termékek összetevői között már nem található meg a tejzsír.

 Tények, érdekességek

A Toblerone csokoládék 25%-át vámmentes üzletekben adják el.

A Toblerone tudtán kívül beleszólt a nagypolitikába is. 1995-ben ugyanis kiderült, hogy Mona Sahlin svéd politikus 2000 $ értékű Tobleronet vett az hivatali hitelkártyája terhére. A kipattant botrány következtében Sahlin kénytelen volt lemondani miniszterelnök jelöltségéről. Ez volt az hírhedt „Toblerone-ügy”.

1982-ben A „Guiness World Records” kiállításon bemutatták a Toblerone csokoládék legnagyobbját, aminek súlya  4,5 kg, hossza pedig 80!

A Toblerone 100. évfordulóját ünnepelte 2008-ban, ennek tiszteletére január 17-én megnyílt Bernben a Toblerone jubileumi kiállítása. Dokumentumokat, képekes és az eredeti darabokat mutatták be. Ez a népszerű tudományos kiállítás egy évig utazó kiállításként turnézott Svájcban és a szomszédos országokban.

Forrás: chocologia.blog.hu

Egy fiatal pap nagyon izgult az első miséje előtt. Amikor a püspök észre vette, azt tanácsolta neki, mielőtt megkezdi a misét, tegyen egy kis vodkát a vizespoharába, hogy megnyugodjon. Nagyon jól sikerült a fiatal papnak az első mise, de amikor hazaért, egy levelet talált a püspöktől:

“Kedves Fiam, Atyám!
Gratulálok az első misédhez és örülök, hogy megfogadtad a tanácsomat, de van egy pár megjegyzésem:
1. Abból a pohárból kis kortyokat kell inni nem egyszerre felhajtani.
2. Abba a vizes pohárba nem teszünk se jégkockákat, se citromszeleteket.
3. A Bibliát nem használjuk pohártartónak
4. Nem illik megtörölni a szádat a csuháddal
5. 10 parancsolat van, nem 12
6. 12 apostol van, nem 10
7. Amikor a keresztről beszélsz, nem mondhatod „Az a nagy T az oltár fölött”
8. Amikor Jézusról beszélsz, nem mondhatod „A fiú és a bandája”
9. Dávid egy parittyával és egy kővel győzte le Góliátot, nem robbantotta szét a seggét
10. Júdást nem hívhatod köcsögnek
11. Az Atya, a Fiú és a Szent Lélek nem „az öreg, a fiatal meg a szellem”
12. Nem szép a Pápát „Keresztapának” hívni
13. A Fáraó száműzte a zsidókat, nem küldte el Őket az anyuk p*csájába
14. Mária-Magdolna bűnös lélek volt, nem qrva
15. Az ötlet, hogy kérted a hívőket: tapsoljanak, jó volt, viszont túloztál, amikor megkérted Őket, táncolják a Macarénat, és Daniela nővért stripteasre hívtad
16. A szentelt vizet áldásra használjuk, nem arra, hogy a tarkódat lehűtsd vele
17. „Az a kis házikó” nem WC, hanem gyóntató
18. Amikor a bűnösök meghalnak , Pokolba mennek nem az anyjuk p*csájába
19. Mindig legyen rajtad alsógatya, pláne ha a csuháddal legyezed magad
20. Emlékeztetlek, hogy a mise kb. 1 óráig tart, nem 2 x 45 perces félidők, és az aki melletted ült és ”piros szoknyás transzvesztitának” hívtad, én voltam.
Ezen kívül, minden rendben volt.

Kázmér és Huba megszületése

Bill Watterson (szül. 1958, USA), a Kázmér és Huba alkotója politológiát végzett az Ohio állambeli Kenyon College-ban. Hosszú évekig kereste a tökéletes képregényfigurát. Próbálkozásaival kitartóan ostromolta a kiadókat, majd az ezekre érkező elutasító leveleket rendezte kupacba. Szerencsére egy jószemű szerkesztő végül fölfigyelt egy mellékfigurára. Egy éles nyelvű 6 éves kisfiúra (Kázmér), aki mindenhova magával cipelte plüsstigrisét (Hubát).

Watterson rögtön tudta, hogy megtalálta az igazit. Alkotója 1985 november 18 óta alig bírta rajzolni a Kázmér és Huba képsorokat. Olvasásukban pedig kedvüket lelték az emberek, pillanatok alatt óriási népszerűségre tesz szert az Egyesült Államokon keresztül Európáig.

Kázmér és Huba ábrázolása olyan gyermekismeretről tanúskodik, hogy ennek fényében hihetetlennek hangzik, de Bill Wattersonnak nincsenek saját gyerekei. Feleségével és számos macskájával éldegél Chagrin Falls-i békés otthonában. Visszavonulása miatt utolsó képregénykockáit 1995 december 31-én rajzolta. Furcsa módon nem vonzza a még nagyobb hírnév és csillogás, megelégszik a tisztes polgári jómóddal. Nem érdeklik azok a dollármilliók, amiket akkor kereshetne, ha piacra dobná figuráit. Ez teszi sokak szemében még nagyobbá Bill Wattersont.

Kázmér

Kázmér egy fogékony, nagy fantáziával megáldott, energikus, kíváncsi, inteligens, és gyakran önző hat éves fiú, akinek a képregény nem adott vezetéknevet. Iskolában elért alacsony jegyei dacára, felnőttekkel versengő szókinccsel rendelkezik, sokszor megvillantva filozófikus elméjét. "Tudod, hogy Einstein rossz jegyeket kapott kiskorában?" kérdi ő. "Nos, az enyém még annál is rosszabb!" Általában jellegzetes csíkos pólót visel.

Watterson így ír róla: "Kázmért nagyon könnyű megalkotni, mert ő egy nyitott, barátságos, féktelenkedő egyén, akinek nem sok szűrő van az agya és a szája között." "Azt gondolom, hogy a korához képest egy kicsit túl inteligens. Leginkább azt élvezem benne, hogy nem fogékony a korlátok közé szorításra, még nincs tapasztalata azokban a dolgokban, amiről neked nem kellene tudnod." Sok esetben Kázmér más megjelenésben látja magát: mint űrhajós és felfedező Spiff Kapitány (Spaceman Spiff), a szuperhős Elképesztő Ember (Stupendous Man), a magándetektív Golyó Nyomozó (Tracer Bullet), Napalm Kapitány (Captain Napalm), Dinoszaurusz, természet erőiként, és sok más alakban.

Huba

Kázmér plüss tigrise. Kázmér nézőpontjából Huba egy élő és igazi tigris, mint mindenki más a képregényben. Huba sokkal racionálisabb, megfontoltabb, elővigyázatosabb, de ritkán előfordul, hogy megbolygatja Kázmér csínytevéseit, majd egyedül Kázmér kerül bajba miatta. Hubának van egy rossz szokása. Gyakran cserkészi be, majd veti rá magát áldozatára Kázmérra, mikor az iskolából jön haza. Kázmér nézőpontjából Huba jóval nagyobb, saját gondolatokkal, ötletekkel és hozzáállással rendelkezik. De más karakter nézőpontjára váltva az olvasók egy kis plüsstigrist látnak.

Watterson ezt így fejti ki: "Amikor Huba az egyik képkockán egy plüsstigrisként jelenik meg, a másikban pedig élőként, akkor én csak egymás mellé helyezem a felnőttek valóság alapú nézőpontját, és a Kázmér változatát. Az olvasó dönti el, melyik az igazibb." Habár az első képregény kockák azt mutatják, hogyan csalja csapdába Hubát egy tonhallal Kázmér, későbbiekben sejteti az olvasóval, hogy Huba idősebb Kázmérnál, és mindig is körülötte volt az egész életében. Watterson úgy döntött, hogy nem fontos bemutatni, hogy mikor találkozott először Kázmér és Huba.

Kázmér családja

Kázmér anyukája és apukája tipikus Közép-Amerikai középosztálybeli szülők. Mint a többi karakter a képregényben, viszonylagosan földhöz ragadtak és kitűnő érzékük van arra, hogy meghiúsítják Kázmér különös viselkedését. Kázmér apukája hivatalban dolgozik, anyukája otthon háztartásbeli. Mindketten az egész képregény során névtelenül jelennek meg, csak mint "Mama" és "Papa", ill. becézve "Édesem" és "Kedves"-ként szerepelnek.

Watterson sohasem adott nevet Kázmér szüleinek, mert "a képregény cselekmény vonatkozásában ők Kázmér szüleiként fontosak". Ez az elmélet kicsit problémássá vált, amikor Kázmér nagybátya Max bácsi megjelent. Egy hétig szerepelt a képregényben, és nem tudott hivatkozni név szerint Kázmér szüleire. Ez lehet az egyik ok, amiért Max bácsi többé nem tűnt fel a képregény soraiban.

Susie Derkins (Rozi)

Kázmér közvetlen szomszédja és egyben osztálytársa Susie Derkins. Az egyetlen olyan karakter a képregényben, akinek van vezeték és utóneve is. Kázmér osztályában egy új tanulóként bukkant fel a képregény soraiban. Kázmérral szemben ő udvarias, a tanulásban szorgalmas, képzelőereje visszafogott, ragaszkodik a kislányos játékokhoz, mint a papás-mamás vagy zsúrpartik rendezése plüss játékai számára.(A papás-mamás játékban Susie egy iparkodó feleségként képzeli el magát, amíg Kázmér egy holdfáradt férj.)

Watterson felesége családjának vadászkutyája "Derkins" volt, és annyira megtetszett neki a név, hogy ezt a kerektert ő róla nevezte el. Mindketten útálják bevallani, de Kázmérban és Susieban jócskán van közös vonás. Susie alkalomdatán megjelenik egy plüssnyuszival, "Mr. Nyusz"-ként szólítva, Kázmérnak pedig ott van Huba.

Miss Wormwood

 Miss Wormwood Kázmér savanyú tanára. Állandóan pöttyös ruhát visel, s célja, hogy Kázmér rosszalkodását, csínytevéseit hiúsítsa meg. Kázmér válasza az unalmas iskolai tananyagra a határtalan szárnyaló képzelete. A tanárnője vár a nyugdíjaztatására, káros szenvedélye a dohányzás. Kázmértól függően "maximum két doboz füstszűrő nélküli naponta".

Rosalyn

Rosalyn egy középiskolás tinédzser, Kázmér hivatalos bébiszittere amikor Kázmér szüleinek szórakozásra, kimenőre támad kedvük. Ő az egyetlen bébiszitter, aki elviseli Kázmér különös viselkedését, és amit ki is használ fizetésének emelésében Kázmér kétségbeesett szülein. Ő az egyetlen, akitől igazán tart Kázmér. Ugyanolyan ravasz, nem riad vissza attól, hogy piszkos módszerrel játszon (ahogy Kázmér szokott). Rosalynnak van egy fiúja Charlie, aki sosem jelenik meg a képregény során, de egyszer-egyszer felhívja telefonon. Ezek a hívások rendszerint félbeszakítják Kázmér csínytevéseit. Eredetileg egy névtelen egyszer szereplős képregény figura lett volna, de Watterson úgy döntött, hogy az egyedi képessége, hogy megfélemlítse Kázmért sok más bonyodalomhoz vezethet.

Moe

Moe egy szőjhős karakter a Kázmér és Hubában, "egy hat éves, aki botorválkozik", aki állandóan falnak állítja Kázmért, követelve az ebédpénzt, és "Piskótá"-nak hívja. Moe az egyetlen karakter, aki szokatlan formában beszél: gyarkan egyszótagú társalgása mutatja a durva, faragatlan modorát, melyet Watterson csupa kisbetűvel jelenít meg. Watterson úgy írja le Moe alakját, hogy "az összes tökfej együtt, akivel valaha találkoztam". Nem egy okos, de dörzsölt, folyamatosan kigúnyolja, kineveti Kázmért.

 Forrás: kazmereshuba.hu; calvin-and-hobbes.org

A Vespa születése 1946-ra nyúlik vissza, akkor került ki az első "darázs" a Piaggio cég gyárából. A történet azonban korábban és egészen máshogy kezdődött.

 Az 1884-ben Rinaldo Piaggio által alapított Piaggio vállalat kezdetben luxus tengerjáró hajók kabinjának berendezéseihez szállított első osztályú faanyagot. A század végén már a vasúti kerekek készítésével, majd az első világháború alatt tengeralattjáró felderítésére és megsemmisítésére alkalmas motoros hajók, később pedig repülőgépmotorok és helikopter propellerek gyártásával bővült a cég tevékenységi köre. Az első világháború évtizedekre meghatározó változást hozott a vállalat életébe: repülőgépeket és hidroplánokat kezdett gyártani. A genovai üzem mellett 1917-ben Pisában, négy évvel később pedig Pontederában nyitottak gyárat.

 A második világháborúban nagy veszteség érte a Piaggio vállalatot, a pisai és pontederai repülőüzemeket ugyanis a szövetségesek szinte a földdel tették egyenlővé. Az alapító tag fiának, Enrico Piaggionak volt a feladata ezeknek az üzemeknek a helyreállítása. Ötlete nyomán, amely a gazdasági helyzetet és a társadalmi szempontokat vette figyelembe, megalkották az olcsó tömegcikknek szánt Vespát. A könnyű és gyors mozgást biztosító közlekedési eszköz gyártása a lehető legjobbkor kezdődött, hiszen a járműállomány a háború során szinte teljes egészében odaveszett.

A biellai gyárban Renzo Spolti tervezett 1943-1944 között egy motort (MP 5-ként ismert), amelyet furcsa alakja miatt a dolgozók Paperino-nak (gúnár) neveztek el, Enrico Piaggionak azonban nem nyerte el a tetszését. Enrico ezért 1945-ben megbízta Corradino D'Ascanio mérnököt (aki 1934-től volt a gyárnál, és az ő tervei alapján készült el az első modern helikopter is), hogy tervezze újra a kétkerekűt.Mivel D'Ascanio nem szerette a motorokat, kényelmetlennek és alaktalannak tartotta azokat, amelyeken nehéz kereket cserélni, ráadásul gyakran bepiszkolják az emberek ruháit. A mérnök hasznosította a légi járművek tervezése terén szerzett tapasztalatait, és egy olyan robogót tervezett, amelynek karosszériája és kormánya a repülőgépekére emlékeztetett: a 98 cm3-es robogón a sebességváltó kar a kormányra került, a motor pedig a hátsó kerékhez, a robogó elejére nem teleszkópvillát tervezett, hanem a repülőgépgyártásban használatos levegőkaros kormányoszlopot, amely megkönnyítette a kerékcserét, a karosszéria pedig megvédte a vezetőt a piszoktól. A vezetési pozíciót úgy tervezte meg, hogy kényelmesen és biztonságosan üljön a sofőr.

Egy év múlva, 1946 áprilisában 15 darab, Vespa (darázs) névre keresztelt példány gördült ki a Piaggio pontederai üzeméből. A nevet Enricótól kapta, akit az első robogó egy darázsra emlékeztetett. Amikor bemutatták, az emberek többsége kíváncsian, és érdeklődve fogadta, bár szkeptikusak is voltak jó néhányan, akik nem hittek a robogó jövőjében. A Vespa azonban nem várt sikert aratott. Az értékesítést a Lancia kereskedelmi láncán keresztül kezdték meg, és a 60 km/h sebességre is képes robogóból 2484 darabot adtak el.

 Sikere óriási volt, és miután az első évben legyártott 2000 darab kevésnek bizonyult, a nagyarányú kereslet miatt 1949-ben 35 ezer darabot, 1950-ben pedig már 60 ezret készítettek belőle. A második világháború után újra talpra álló Olaszországot a Vespával motorizálták, és a Piaggio látta el robogóval az egész országot. Az első tíz évben egymillió Vespát gyártottak (1956-ban ünnepelték az egy milliomodik darabot), amely az ötvenes évek közepére már világszerte az egyik legkelendőbb közlekedési eszközzé vált, és több országban, mint például Németországban, Franciaországban, Spanyolországban, Nagy-Britanniában, Belgiumban, Brazíliában, Indonéziában és Indiában is gyártották.

A világon az olasz stílus és elegancia egyik szimbóluma lett különlegesen nagy mértékű elterjedtségének is köszönhetően, amelyet a mára a 16 milliót meghaladó legyártott példányszám is bizonyít.

Sikertörténet

A külföldi piacok is érdeklődve figyelték a robogó megszületését, a közönség és a sajtó is kifejezte csodálatát. A The Times úgy írt róla, mint a "római harci szekér óta nem látott eredeti olasz termék". Enrico Piaggio a külföldi eladásokat világszerte kialakított szervizhálózattal is segítette, 1953-ra már több mint 10.000 Piaggio szervizállomás volt a világon, Amerikát és Ázsiát is beleértve. Figyelme a Vespa Klubok alapítására és elterjedésére is kiterjedt: az 1949-ben alakult olasz klubot 1952-ben az európai követte, a tagok létszáma világszinten meghaladta az 50.000-t, egy évre rá pedig az olaszországi klubok még ennél is több tagot számláltak.

Rendkívüli külföldi sikerét jellemzi, hogy az USA-ban miután 15 év után visszatért a piacra, - ahonnan egy 1985-ös kétütemű motorok károsanyag-kibocsátására vonatkozó új törvény miatt került ki, - rögtön akkora sikert aratott, hogy 20%-os piaci részt szakított ki magának. A Vespa azonban nem csak egy kereskedelmi jelenség volt, hanem egyben a robogó szinonimája is lett, és a külföldi sajtóban Olaszország a Vespa hazájaként szerepelt. Népszerűségében nagy szerepet játszhatott az is, hogy nem hasonlított a nagy, robosztus, zajos és kényelmetlen motorokhoz, hiszen már első ránézésre eleganciát sugárzott.

A Vespa sikerét az is jelzi, hogy dalok, irodalmi művek, reklámok és filmek örökítik meg világszerte 1946-os bemutatkozása óta. Az ötvenes években, amikor is mintegy 150 filmben tűnt fel, szinte nem készült film nélküle. Audrey Hepburn és Gregory Peck talán legemlékezetesebb robogózását a Római Vakáció című filmben sokan mások követték, mint például Marcello Mastroianni az Édes Élet-ben. John Steinbeck The Short Reign Of Pippin IV (IV. Pippin rövid uralkodása, 1957) c. könyvének a borítóján szerepelt, valamint többek között John Wayne-t, Natalie Woodot, Jean Paul Belmonot, Ursula Andresst, Henry Fondat, Stinget, Geraldine Chaplint, Antonio Banderast, Matt Damont fotózták rendszeresen robogózás közben. Szerepelt például Coca-Cola, IBM, American Express, Lexus és Samsonite reklámokban is. A 2000-es Sydney-ben rendezett Olimpiai Játékok és a New York City maraton hivatalos robogója volt.

A Vespa és a rekordok

A Vespa jelentős versenymúlttal is rendelkezik. A Vespa 125 köbcentis prototípusa 1951-ben abszolút sebességrekordot állított fel egy kilométeres távon (171 km/óra). Ugyanebben az évben a Varese-ben rendezett "Nemzetközi hatnapos" versenyen 9 aranymedált nyert; eljutottak vele a Kongóhoz, amelyet számos hihetetlen utazás követett ezzel az eredetileg városi és városok közötti közlekedésre szánt járművel.

1952-ben a francia Georges Monneret kétéltű járművé alakított át egy robogót a Párizs-London versenyre és sikeresen átkelt vele a Csatornán. Giancarlo Tironi, egy olasz egyetemista az Északi-sarkkörre; az argentin Carlos Velez Buenos Airesből az Andokon keresztül Santiago de Chile-be jutott el Vespa robogóján.

 Évről évre nőtt a Vespa népszerűsége a kalandtúrázók körében is: Roberto Patrignani Milánóból Tokióba; Soren Nielsen Grönlandra, James P. Owen az USA-ból Tűzföldre;

Miss Warral Londonból Ausztráliába és vissza, az ausztrál Geoff Dean egy világ körüli utat tett meg Vespán.

 A francia légierők őrmestere, Pierre Delliere, 51 nap alatt jutott el Párizsból Saigonba Afganisztánon keresztül. A svájci Giuseppe Morandi 6000 kilométert utazott javarészt sivatagban, egy 1948-ban vásárolt Vespa robogón. Ezen kívül megszámlálhatatlan azoknak az európaiaknak a sora, akik Vespa robogón érték el az Északi-sarkot.

Kevesen tudják ezen kívül, hogy M. Simonot és B. Tcherniawsky 1980-ban Vespa PX 200-ason ért célba a második Párizs-Dakar-ralin. Giorgio Bettinelli, író és újságíró pedig 1992 óta 254.000 kilométert tett meg Vespa robogón.

Út a Granturismo-ig: 1946-2003

Az első 98 köbcentis modell legyártása óta a Vespa mindig a technológia és a design előterében maradt, és ez az irányvonal most, 2003-ban a Vespa Granturismo bevezetésével folytatódik. Annak a történelemnek az új fejezetét jelenti, amely 1946-tól máig a világ leghíresebb és legkeresettebb scooterének 138 típusát és változatát érte meg. A Vespa ET és Vespa PX típuscsaládok mellé sorakozó Vespa Granturismo küldetése, hogy újfajta kínálatot hozzon létre, a nagyobb méretű GT scooterek szegmense és a kisebb, "klasszikus" robogók között.

 A Vespa több mint ötven éves történelme során voltak olyan típusok, amelyek klasszikusokká váltak, vagy, mert több készült belőlük, vagy, mert tovább maradtak a piacon és ez által meghatározó nyomot hagytak a kétkerekű járművek fejlődési történetében.

A Vespa gyártás jelentősebb állomásai:

1946: Vespa 98 - Az első Vespa. 98 köbcentis motor, 3.2 lóerő 4,500 fordulat/perc, 60 km/óra maximális sebességgel. Két évig volt gyártásban: 1946-ban 2464 darabot, 1947-ben pedig 15615 darabot gyártottak.

1948: Vespa 125 - Az első 125 köbcentis Vespa. A 98 köbcentis robogótól nem csak a motor méretében különbözött, hanem a hátsó felfüggesztés bevezetésében is, megváltoztatták ezen kívül az első felfüggesztést is.

1953: Vespa 125 - Az első jelentős változást hozta a motorban: megváltoztatták a furatot, az ütemet és a vezérművet. A teljesítmény 5 lóerőre nőtt 5000 fordulat/perc, a maximális sebesség pedig 75 km/órára. A hátsó burkolat designja is új volt.

1953: Vespa 125 U - Spátrai külsejű "Utility" típus, amelyet 20.000 lírával adtak olcsóbban a modernebb 125-nél. A fényszóró először került fel Olaszországban a kormányra (néhány exportált típuson már korábban bevezették).

1955: Vespa 150 GS - Szakértők a "a legnépszerűbb, leginkább utánzott és legemlékezetesebb modell"-nek nevezték. Számos újítás volt rajta: 150 köbcentis motor, 4 sebességes váltó, standard hosszú ülés, "áramvonalas" kormány-fényszóró egység, kerekek 10" gumikkal. Ez a Vespa elérte a 100 km/órás sebességet. Változott a design is, sokkal aerodinamikusabb lett a karosszéria.

1962: Vespa 160 GS - Arra született, hogy teljesen új design-nal folytassa az első GS piaci sikerét. A kipufogódob, a karburátor és a felfüggesztés is új volt. A teljesítmény: 8.2 lóerő 6500 fordulat/perc.

1963: Vespa 150 GL - Újabb design annak a robogónak, amelyet úgy emlegetnek, mint:"egyike a legszebb Vespa robogóknak, amelyet a Piaggio tervezői készítettek". A kormány, a trapéz alakú fényszóró, az első sárvédő és a lekerekített hátsó burkolatok mind újak voltak.

1964: Vespa 50 - Az első 50 köbcentis Vespa, amely azért készült, mert a nagyobb motorok rendszámtábla kötelesek lettek az új Olasz KRESZ szerint. Rendkívüli módon sokoldalú és megbízható, új motorszerkezettel, 45°-ban hajlított és nem vízszintes hengerrel. Az utolsó rajz volt, amely Corradino D'Ascanio tervező asztalán készült.

1965: Vespa 180 SS - Újabb mérföldkövet jelentett a motor fejlődésében (181.14 köbcentis), 10 lóerővel 105 km/órás maximális sebességnél. A 180 SS (Super Sport) a dicsőséges GS 150/160 köbcentis robogókat váltotta fel. A Piaggio megváltoztatta az első burkolatot, amely még aerodinamikusabb lett és jelentősen javította a kényelmet, a kezelést és az úttartást.

1966: Vespa 125 - Nem hivatalosan az "új 125 köbcentis"-ként ismert, gyökeres újításokat hozott a designban, a vázban, a motorban (45°-ban hajlított) és a felfüggesztésben.

1966: Vespa Super Sprint 90 - Egy különleges sorozat, amely az 50/90 köbcentis és az "új" 125 köbcentis Vespa robogókból származik, az ülés és a kormány közé helyezték a kesztyűtartó dobozt, hogy kényelmesebb legyen az utazás. A kormány keskeny és alacsony volt, a sárhányó és a motorburkolat pedig áramvonalas lett. A csak 90 köbcentis motor 93 km/órát volt képes elérni.

1968: Vespa 125 Primavera - Az őt követő PX típussal együtt, a leghosszabb életű Vespa modellek voltak. Az "új" 125 köbcentisből származott, de számottevő különbséggel a motorban, amely 10 km/órával növelte a maximális sebességet. Nagy figyelmet szenteltek a részleteknek, ide tartozik a klasszikus és praktikus csomagtartó kampó.

1968: Vespa 180 Rally - Ezzel az új járművel a Piaggio teljes gyártására kiterjesztette a forgó vezérlésű üzemanyag-táprendszert. Új motor, új és erősebb első fényszóró, a Vespa 150 Sprint-ből származó váz keskenyebb és aerodinamikusabb volt, mint a Super Sport-é.

1970: Vespa 50 Elestart - A legfontosabb újdonsága az elektronikus gyújtás volt, de a designt is teljes mértékben megváltoztatták és megszépítették az 50 Special robogóhoz képest.

1972: Vespa 200 Rally - A legnagyobb motorral felszerelt Vespa. Ez a típus 12.35 lóerővel 5700 fordulat/perc 116 km/órás sebességet tudott elérni.

1976: Vespa 125 Primavera ET3 - Jelentős változásokat hozott a motorba, amely erősebb lett és több szikrát kapott. A kialakítás is változott a standard Primavera-hoz képest (amely a választékban maradt).

1978: Vespa P 125 X - A "PX" újabb előrelépést hozott a kialakítás és a teljesítmény szempontjából (a karosszériát teljesen újra tervezték). A kesztyűtartó doboz a burkolat mögé került. Ugyanebben az évben jelent meg a P 200 E is, amelyet a karosszériába beépített külön olajnyomás kijelzővel és irányjelzőkkel lehetett felszerelni. Három évvel később forgalomba hozták a PX 150 E típust, amelynek a teljesítménye félúton volt a két modell között.

1983: Vespa PK 125 - Ez a típus lépett a Vespa Primavera (standard és ET3) helyébe, amely a "klasszikus" karosszériával maradt gyártásban a Japán piac számára, ahol a legnagyobb volt a kereslet erre a nyugati kétkerekű járműre. Új volt a kivitelezés, és a PK karosszériája teljes mértékben eltért a korábbi robogóéktól, mert a karosszérián nem átlapolt hegesztések voltak, hanem a lemezek a szélüknél voltak hegesztve.

1983: Vespa PK 50 - Alapjában véve ugyanolyan, mint a PK 125 modell, két változatban jelent meg: a PK 50 és PK 50 S, mindkettő négy sebességes váltóval és elektronikus gyújtással.1984: Vespa PK 125 Automatic - Bevezették a Vespa robogón az automatikus sebességváltót, amely valószínűleg a leggyökeresebb változás volt (legalábbis a vezető részére) 1946 óta. Az automatikus sebességváltó jelenlétét kihangsúlyozta a fékpedál hiánya, amelyet egy kar helyettesített a kormány bal oldalán (amelynek nem kellett a kuplungot vezérelni, mivel az automatikus volt). Automatikus olaj-benzinkeverővel és elektronikus gyújtással is kapható volt. A következő évben forgalomba hozták a Vespa PK 50 Automatic-ot is.

1985: Vespa T 5 Pole Position - A T 5 a PX család "extra sportos" verziója volt. Új motorral, alumínium hengerrel és 5 szívónyílással, de új volt a design is, különösen a robogó hátuljánál illetve az első fényszóró körül, beépített "agresszív" kormányburkolattal és egy kis plexiüveg szélvédővel. A motorburkolatra egy spoiler került.

1989: Vespa 50 N - Az olasz KRESZ változásai alapján az 50 köbcentis járműveknek már nem volt kötelező a 1.5 lóerős limit, és a Piaggio egy új kis Vespa robogót mutatott be nagyobb teljesítménnyel (több mint 2 lóerő 5000 fordulat/perc), és új, finomabb tervezéssel. Egy automatikus "Speedmatic" modellt is forgalomba hoztak.

Az 1946-ban piacra dobott első Vespa modell több mint 50 éves történelme során emberek millióinak szenvedélyévé vált, és elterjedt az egész világon, úgy, mint az olasz életstílus megjelenítője, és mindvégig az egyéni szabad mozgás pótolhatatlan eszköze, a szabadság szinonimája volt.

Forrás: veteranauto.hu

Tragikus sorsú lottómilliomosok

A lottónyertesek, bár egyik pillanatról a másikra gazdagodnak meg, és helyzetüket emberek milliói irigylik, mégsem számítanak minden esetben a szerencse fiainak. A tragikus sorsú lottómilliomosok között akad, aki önkezével vetett véget életének, de olyan is van, aki maga ölt embert.

Az ember hajlamos azt hinni, hogy ahol pénz van, ott a boldogság is könnyebben jön. Ezt megcáfolandó összegyűjtöttük azokat a lottómilliomosokat, akiknek - bár a legcsekélyebb fáradság nélkül jutottak hozzá hatalmas vagyonukhoz - a mesés összeg mégsem tette szebbé életüket.

Billie Bob Harrel
Itt van mindjárt az elején ifjabb Billie Bob Harrell, aki tíz éve nyert 31 millió dollárt (5,6 milliárd forint) a texasi állami szerencsejátékon. A mélyen vallásos, háromgyermekes amerikai apa igen nehéz anyagi körülmények között élt, így a legkisebb lelkiismeret-furdalás nélkül kezdte el költeni a hirtelen jött pénzt. Ranchet vett, mellette vagy fél tucat házat is a családtagoknak, de nem spórolt az autókon, illetve az egyháznak, barátoknak felajánlott adományokon sem.

Alig 20 hónap múlva elkezdett azonban kicsúszni lába alól a talaj, feleségével, családjával megromlott viszonya. Egy napon aztán felment fényűző kingwoodi otthona felső emeletére, és mellbelőtte magát. Harrell kevéssel 1999 májusában bekövetkezett halála előtt azt mondta pénzügyi tanácsadójának "a lottónyeremény a legrosszabb dolog volt, ami velem történhetett".

Phil Kitchen
A brit Phil Kitchen sorsa sem kevésbé szomorú. A hét évvel ezelőtt közel 4 millió dollárt (719 millió forint) nyerő férfi szintén csak két évig "élvezte" a gyorsan jött gazdagságot. Az 58 éves Kitchent barátja, Bob Walker találta holtan nem sokkal karácsony előtt. A milliomos szabályosan halálra itta magát. A lottónyeremény előtt munkanélküliként tengődő asztalos kezdetben nagyon élvezte az anyagi jólétet. Megvásárolt egy 17. századi kúriát 1 millió dollárért (180 millió forint) Worcestershire-ben, parkolójában pedig olyan luxusautók álltak, mint Bentley és Rolls Royce. Mindez azonban nem tette boldoggá a férfit, aki barátja szerint egyre jobban bezárkózott.

A szinte remeteéletet élő Phil Kitchen utolsó heteit kizárólag tévézéssel és whisky-fogyasztással töltötte - nem eredménytelenül. Kitchen egyébként vagyonát kutyájára, Rexre kívánta hagyni, ám végül némi rábeszélés után jótékonysági intézményeknek ajánlotta fel. Egyetlen barátja, akinek pénzéből a nyertes szelvényt vásárolta, egy fillért sem kapott.

Dennis Elwell
Ugyancsak 2002-ben halt meg Dennis Elwell is, akinek szintén nem jött be a lottómilliomos lét. A korábban gyári munkásként dolgozó brit férfi a nyeremény átvétele után néhány héttel feleségével Spanyolországba költözött, ám a jelek szerint a mediterrán otthon és a sok pénz nem volt elég a boldogsághoz.
Miután öt éve egyedül tért vissza hazájába, újból felvételét kérte a Highley Pens-i gyárba. Alig pár hónapos munka után azonban azzal lepte meg egyik kollégáját, hogy közölte vele, ciánt nyelt. Munkatársa azonnal mentőt hívott, ám Dennis Elwell életét már nem sikerült megmenteni.

Gerald Muswagon
Gerald Muswagon 1998-ban nyert 10 millió dollárt (1,8 milliárd forint), amelynek alig hét év alatt tudott csak a nyakára hágni. A kanadai Winnipegben élő kertész vásárolt egy új házat, kamiont, számos ingatlant, magának és baráti körének autókat és plazmatévéket. Életét azonban beárnyékolta felesége 2002-es váratlan halála, amely után a férfi elindult a lejtőn.

Már előtte is voltak alkohol- és drogproblémái, gyorshajtásért három hónapra el is ítélték, később pedig szexuális zaklatásért tartóztatták le. A depressziós, 42 éves férfi 2005-ben akasztotta fel magát, szülei garázsában.

Victoria Zell
Persze nem csak öngyilkosokat találunk a tragikus sorsú lottómilliomosok körében. Az amerikai Victoria Zell 2001-ben közel 6 millió dollárt (1,1 milliárd forint) zsebelt be, miután válófélben lévő férje nagylelkűen neki adta nyereménye felét. A középkorú, korábban nővérként dolgozó nő idejének nagy részét ezt követően azonban nem csak a pénzköltés, hanem a botrányait követő tűzoltás tette ki.

2004 júliusában a hölgy, miután távozott egy bárból, úgy döntött, veszélyes vezetésével ráijeszt kissé utasaira, ám karambolozott. A balesetben egyik utasa, a 30 éves Joshua Schmidt életét vesztette, míg az anyósülésen utazó Amity Dimock deréktól lefele mozgásképtelen lett.

A gyermekes anya később sem bírta fegyelmezni magát, már az év szeptemberében újra meggyűlt a dolga a hatóságokkal. A nőnél alig három hónap múlva ugyanis 0,7 gramm speedet találtak. Az elszegényedett Victoria Zellt hét év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték Minnesotában.

Iorworth Hoare
A nehéz sorsú lottómilliomosoknak azonban nem feltétlenül a börtön vagy a halál a végállomás. A brit Iorworth Hoarét például éppen a fegyházban töltött ideje alatt érte a szerencse, ahol életfogytig tartó büntetését töltötte visszaeső nemi erőszaktevőként.

Az 1952-es születésű férfi két évvel ezelőtt vette a nyertes szelvényt, mégpedig hétvégi kimenőjén. A 14 millió dollárt (2,5 milliárd forint) érő szelvény minden idők legszerencsésebb kezű elítéltjévé tette, ugyanakkor óriási közfelháborodást indított el a szigetországban. Sokan sérelmezték, hogy Hoare nem köteles áldozatainak is juttatni az összegből, míg mások indítványozták, hogy hozzanak egy az elítéltek sorsjegyvásárlását tiltó rendeletet.

Forrás: deluxe.hu

http://www.businesspundit.com/10-people-who-won-the-lottery-then-lost-it-all/

 

Carlin a munkájáról:

"Egy jó ideje az előadásaim három forrásból táplálkoznak. Az első az angol nyelvvel kapcsolatos: szavakból, kifejezésekből, szólásokból, abból, ahogy mi is beszélünk. Második forrásom, akárcsak a legtöbb humoristának, a "mi kis világunk"; olyan dolgok, melyek nap mint nap megesnek velünk: ennivalóink, háziállataink élete, kapcsolataink és más hasonló ártalmatlan gondolatok. A harmadikat pedig úgy hívom, a "nagyobbik világ". Ezek a háborúk, a politika, a halál, a társadalmi ügyleteink.

Az első két terület önmagáért beszél, de a nagyobbik világunkat illetően hadd ejtsek néhány szót:

Örömmel mondhatom, hogy nagyon kevés dolog van ezen a világon, amiben hiszek. Amikor a humoristák politikai, társadalmi kérdésekről beszélnek műsorukban, akkor nem tudom nem észrevenni, hogy mondanivalójuk arra az alapvető hitre épül, hogy korábban valahogy jobban ment a sorunk, és egy kis erőfeszítéssel rendbe is rakhatnánk a világot. Kiutat, megoldásokat keresnek, és drukkolnak, hogy úgy menjen a világ sora, ahogy szerintük kéne, de ez szerintem szükségképpen korlátozza mondanivalójukat és hangnemüket. Tehetséges és humoros emberek, de így nem többek a csupán saját megoldásaikat hangoztató papagájoknál.

Engem nem kötnek ilyen célvezérelt világnézetek. Őszintén megmondva, leszarom, hogy mi lesz ezzel az országgal, vagy akármelyik másikkal, ha már erre járunk. Szerintem ez már egy régóta lefutott meccs, ami már akkor eldőlt, amikor a papok és a kalmárok kezébe került a gyeplő, és most már csak másodhegedűsök vagyunk a végefőcímben. És igazából ez az, amit olyan mókásnak találok: ahogy a lefolyó körül lassan körözünk, mi, egykor ígéretes fajta; eközben meg nő az egyre szánalmasabb és elkeseredettebb hit ebben az országban, hogy tényleg van valamifajta "Amerikai álom", ami persze teljesen megalapozatlan.

Ha érzelmileg leválunk róla, akkor egészen mulatságossá válik az emberi kultúra hanyatlása és bukása. Én mindig is tisztes távolból figyeltem az eseményeket, mert tudtam, hogy nem tartozom közéjük. Sosem voltam közéjük való, és nem is leszek. Teljesen mindegy, hogyan definiáljuk, nem tartozom a közösségbe. Legyen szó a bolygóról, a fajról, rasszról, nemzetről, államról, az egyházról, a pártról, a szakszervezetről, a klubról, társaságról, a szomszédainkról, a helyi fejlesztési tanácsról - engem ezek nem érdekelnek. Szeretem és becsülöm az egyes embereket, akikkel találkozom, de utálom és megvetem a közösségeket, melyekkel szimpatizálnak, és ahova tartoznak.

Szóval, ha bármi olyasmit hallanának tőlem, mely egy adott politikai oldalnak kedvez, vagy az ő szekerüket tolná, akkor hajítsák sutba a politikai részét. Az egész ügy számomra egyedül azért fontos, hogy megmutathassam, mennyire elkúrtuk, és nem azért, hogy világmegváltó ötleteimet önök elé tárjam. Ne keverjenek össze azokkal, akik még egy hajszálnyit is reménykednek. Szeretem elmondani, hogy is állnak a dolgok, és nem érdekel, hogy is kéne lenniük. Az meg aztán végképp nem célom, hogy rendbe hozzam a dolgokat. Őszintén hiszem, hogy ha azt gondolod, van megoldás, akkor te is a probléma része vagy. Az én jelmondatom: Picsába a reménnyel!

 

Utóirat: Ha kíváncsiak, elmondanám, hogy jómagam egy hosszú, boldog házasságban és szerető családban élő, örömtől duzzadó egyén vagyok. A karrierem sokkalta magasabbra ívelt, mint legmerészebb álmaimban is gondolhattam volna, és a mai napig emelkedik. Személyemet illetően optimista vagyok, de minden egyebet illetően szkeptikus. Ami egyesek számára méreggel telinek hangzik, az valójában együttérző megvetés. Saját fajtámra a csodálat és a szánalom elegyével tekintek, és a pusztulásukért szurkolok. És kérem, ne keverjék össze álláspontomat a cinizmussal: az igazi cinikusok azok, akik azt mondják maguknak, hogy minden rendben lesz."

 

„Amikor kicsi voltam, nem is tudtam róla, hogy nekem hiányzik mindkét karom."

 

„Amikor látok egy kezet, amikor valaki felemeli a kezét számomra az egy csoda!"