csozeZTL

 

Carlin a munkájáról:

"Egy jó ideje az előadásaim három forrásból táplálkoznak. Az első az angol nyelvvel kapcsolatos: szavakból, kifejezésekből, szólásokból, abból, ahogy mi is beszélünk. Második forrásom, akárcsak a legtöbb humoristának, a "mi kis világunk"; olyan dolgok, melyek nap mint nap megesnek velünk: ennivalóink, háziállataink élete, kapcsolataink és más hasonló ártalmatlan gondolatok. A harmadikat pedig úgy hívom, a "nagyobbik világ". Ezek a háborúk, a politika, a halál, a társadalmi ügyleteink.

Az első két terület önmagáért beszél, de a nagyobbik világunkat illetően hadd ejtsek néhány szót:

Örömmel mondhatom, hogy nagyon kevés dolog van ezen a világon, amiben hiszek. Amikor a humoristák politikai, társadalmi kérdésekről beszélnek műsorukban, akkor nem tudom nem észrevenni, hogy mondanivalójuk arra az alapvető hitre épül, hogy korábban valahogy jobban ment a sorunk, és egy kis erőfeszítéssel rendbe is rakhatnánk a világot. Kiutat, megoldásokat keresnek, és drukkolnak, hogy úgy menjen a világ sora, ahogy szerintük kéne, de ez szerintem szükségképpen korlátozza mondanivalójukat és hangnemüket. Tehetséges és humoros emberek, de így nem többek a csupán saját megoldásaikat hangoztató papagájoknál.

Engem nem kötnek ilyen célvezérelt világnézetek. Őszintén megmondva, leszarom, hogy mi lesz ezzel az országgal, vagy akármelyik másikkal, ha már erre járunk. Szerintem ez már egy régóta lefutott meccs, ami már akkor eldőlt, amikor a papok és a kalmárok kezébe került a gyeplő, és most már csak másodhegedűsök vagyunk a végefőcímben. És igazából ez az, amit olyan mókásnak találok: ahogy a lefolyó körül lassan körözünk, mi, egykor ígéretes fajta; eközben meg nő az egyre szánalmasabb és elkeseredettebb hit ebben az országban, hogy tényleg van valamifajta "Amerikai álom", ami persze teljesen megalapozatlan.

Ha érzelmileg leválunk róla, akkor egészen mulatságossá válik az emberi kultúra hanyatlása és bukása. Én mindig is tisztes távolból figyeltem az eseményeket, mert tudtam, hogy nem tartozom közéjük. Sosem voltam közéjük való, és nem is leszek. Teljesen mindegy, hogyan definiáljuk, nem tartozom a közösségbe. Legyen szó a bolygóról, a fajról, rasszról, nemzetről, államról, az egyházról, a pártról, a szakszervezetről, a klubról, társaságról, a szomszédainkról, a helyi fejlesztési tanácsról - engem ezek nem érdekelnek. Szeretem és becsülöm az egyes embereket, akikkel találkozom, de utálom és megvetem a közösségeket, melyekkel szimpatizálnak, és ahova tartoznak.

Szóval, ha bármi olyasmit hallanának tőlem, mely egy adott politikai oldalnak kedvez, vagy az ő szekerüket tolná, akkor hajítsák sutba a politikai részét. Az egész ügy számomra egyedül azért fontos, hogy megmutathassam, mennyire elkúrtuk, és nem azért, hogy világmegváltó ötleteimet önök elé tárjam. Ne keverjenek össze azokkal, akik még egy hajszálnyit is reménykednek. Szeretem elmondani, hogy is állnak a dolgok, és nem érdekel, hogy is kéne lenniük. Az meg aztán végképp nem célom, hogy rendbe hozzam a dolgokat. Őszintén hiszem, hogy ha azt gondolod, van megoldás, akkor te is a probléma része vagy. Az én jelmondatom: Picsába a reménnyel!

 

Utóirat: Ha kíváncsiak, elmondanám, hogy jómagam egy hosszú, boldog házasságban és szerető családban élő, örömtől duzzadó egyén vagyok. A karrierem sokkalta magasabbra ívelt, mint legmerészebb álmaimban is gondolhattam volna, és a mai napig emelkedik. Személyemet illetően optimista vagyok, de minden egyebet illetően szkeptikus. Ami egyesek számára méreggel telinek hangzik, az valójában együttérző megvetés. Saját fajtámra a csodálat és a szánalom elegyével tekintek, és a pusztulásukért szurkolok. És kérem, ne keverjék össze álláspontomat a cinizmussal: az igazi cinikusok azok, akik azt mondják maguknak, hogy minden rendben lesz."